– Már megint ez a macska foglalta el a fotelt! – csendült fel Svetlana ingerült hangja. – Mari!
Kartą gyvenime nutinka istorijų, kuriomis sunku patikėti. Tačiau ši buvo tikra. – Ir vėl ta katė užėmė fotelį!
Вадим позвонил в четверг вечером. Впервые за полтора месяца. Он не спросил, как дела у сына.
Вадим подзвонив у четвер увечері. Уперше за півтора місяця. Він не запитав, як справи у сина.
Tamás csütörtök este telefonált. Másfél hónap után először. Nem kérdezte meg, hogy van a fia.
Tą ketvirtadienio vakarą Tomas paskambino pirmą kartą per pusantro mėnesio. Jis nepaklausė, kaip sekasi sūnui.
Андрей всегда куда-то спешил. Это уже стало его привычкой. Он постоянно бежал. Постоянно опаздывал.
Андрій завжди поспішав. Це вже стало його звичкою. Він постійно кудись біг. Постійно запізнювався.
András mindig sietett. Ez már szinte a természetéhez tartozott. Állandóan rohant valahová. Mindig késett.
Andrius skubėjo. Bet tai jam buvo įprasta. Jis nuolat kažkur lėkdavo. Nuolat vėluodavo. Ir vis žadėdavo