– Nahát, micsoda meglepetés! – kiáltott fel Márk, amikor ajtót nyitott, és meglátta alacsony, vékony anyósnagymamáját, Valériát, aki farmerben állt előtte egy bőrönddel a kezében.
– Szervusz, vejecském! – mosolygott az idős hölgy. – Beengedsz?
– Persze, jöjjön csak!
Tea mellett Valéria körbenézett a lakásban.
– Anna dolgozik, Lili az óvodában van. Te pedig miért vagy itthon?
– Kéthetes kényszerszabadságon vagyok.
– Remek! Akkor ma te leszel az idegenvezetőm.
Fél órával később már a város sétányán sétáltak.
– Mi a leggyorsabb út a rakpartra?
– Taxival.
Valéria összetette az ujjait, hangosan füttyentett, mire az arra haladó taxi azonnal megállt.
– Muszáj volt füttyenteni? – kérdezte zavartan Márk.
– Ugyan! Majd azt hiszik, te voltál ilyen neveletlen, nem én! – nevetett fel.
A taxis is velük nevetett.
Séta közben Valéria mesélni kezdett.
Fiatal korában hegyet mászott.
Ejtőernyőzött.
A férjét is rábeszélte minden kalandra.
– És te ugrottál már ejtőernyővel?
– Katonakoromban. Tizennégyszer.
– Ez igen! Büszke lehetsz rá.
Márk ekkor kezdte igazán megkedvelni ezt a különleges asszonyt.
Ebédelni betértek egy grúz grillétterembe.
Valéria váratlanul grúz dalt kezdett énekelni.
A szakács azonnal csatlakozott hozzá.
Néhány perc múlva illatos saslik, friss lavash és bor került az asztalra.
Ekkor egy apró cirmos kiscica óvatosan odalopakodott hozzájuk.
– Pont rád volt szükségünk – mosolygott Valéria. – Hozzanak neki egy kis friss húst!
Amíg a cica jóízűen evett, az idős asszony Márkra nézett.
– Kislányotok van. Hogyan tanulná meg a szeretetet és az együttérzést, ha sosem gondoskodhatna egy állatról? Ez a kis jövevény sok mindenre megtanítja majd.
👇 A történet folytatását lent, a hozzászólások között találod.
Hazatérve megfürdették a cicát, Márk pedig vett neki almot, tálkákat, kaparófát és puha fekhelyet.
Este Anna és Lili boldogan ölelték át a nagymamát.
A cicát Leventének nevezték el.
A következő napokban Valéria minden reggel magával vitte a dédunokáját sétálni.
Parkokat jártak, meséltek egymásnak, sokat nevettek.
Esténként már az egész család együtt sétált Leventével.
Az utolsó este Valéria komollyá vált.
Egy borítékot adott Márknak.
– Ha elutaztam, add oda Annának. Ez a végrendeletem.
– Miért beszél ilyesmiről?
– A szívem már nem a régi. Ideje mindent rendbe tenni.
– Nem maradhatna velünk?
– Ne aggódj értem. Ti csak vigyázzatok egymásra. Szeresd Annát, neveld fel Lilit. Jó férj vagy.
Másnap az egész család kikísérte az állomásra.
Még Levente is szomorúnak tűnt.
Valéria ismét hangosan füttyentett.
Egy taxi azonnal megállt.
– Gyere, vejecském! Kísérj ki a vonathoz!
A sofőr meglepetten nézett rá.
Márk csak elmosolyodott.
– Mit csodálkozik? Még nem látott ilyen vagány nagymamát?
Valéria hangosan felnevetett, összecsapta tenyerét Márkéval, és mindketten úgy nevettek, mintha egész életükben a legjobb barátok lettek volna.
Néha elég néhány közösen eltöltött nap ahhoz, hogy egy rokonból a család legkedvesebb emléke váljon.