Jana már régóta arról álmodott, hogy autót ajándékoz az édesanyjának.
Amikor a régi autó végleg tönkrement, a hetvenkét éves Katalin kénytelen volt zsúfolt buszokon utazni.
A fájó ízületei miatt minden út komoly megpróbáltatást jelentett számára.
Jana két éven át takarékoskodott.
Szinte mindenről lemondott.
Még a nyaralását is kihagyta.
A férje, András eleinte támogatta.
Amikor azonban a félretett összeg már jelentős lett, más ötletei támadtak.
– Inkább vehetnénk egy hétvégi házat.
– Vagy egy nagyobb lakást.
– Nem.
– Ez a pénz az édesanyámé.
Végül Jana megvett egy megbízható, négyéves szedánt.
Az autót rögtön az édesanyja nevére íratta.
Amikor átadta neki a kulcsokat, Katalin könnyekben tört ki.
– Kislányom…
– Még álmodni sem mertem volna erről…
Ebben a pillanatban azonban belépett az udvarra az anyósa, Valéria.
Gyorsan felmérte a helyzetet.
Kikapta a kulcsokat Katalin kezéből.
Majd mosolyogva kijelentette:
– Valami tévedés történt.
– András azt mondta, hogy ez az autó nekem lesz.
– Tessék?.. – döbbent meg Jana.
– A fiam tegnap mindent elmagyarázott.
– Azt mondta, hamarosan én vihetem haza az autómat.
Ekkor megérkezett András is.
– Ez igaz? – kérdezte Jana hűvösen.
A férfi lesütötte a szemét.
👇 A történet folytatását lent, a hozzászólások között találod.
– Arra gondoltam…
– Anyának nagyobb szüksége van rá.
– Van kertje, sok dolga…
– Komolyan beszélsz?
– Két évig gyűjtöttem erre a pénzt az én anyukámnak!
– Hát… neki lehet taxit hívni…
Valéria elégedetten bólogatott.
– Látod?
– A fiam jól döntött.
– Egy családban minden közös.
A következő pillanatban beült a volán mögé.
Még tett is egy kört az udvarban.
Majd nevetve kiszólt az ablakon:
– Köszönöm az ajándékot!
Katalin csendben törölgette a könnyeit.
– Kislányom…
– Úgy látszik, nekem nem rendeltetett autó…
– Nem, anya.
– Ez nem a sors.
– Ez egyszerű pimaszság.
Amikor az anyósa visszaért, Jana nyugodtan elővette a forgalmi engedélyt.
– Nézzük csak meg, ki a tulajdonos.
Katalin hangosan felolvasta.
– Tulajdonos: Katalin Kovács.
Valéria mosolya egy pillanat alatt eltűnt.
– Ezt direkt csináltad!
– Egyetlen dolgot csináltam szándékosan.
– A saját pénzemből vettem az autót.
– És az édesanyám nevére írattam.
Valéria dühösen a fiához fordult.
– Mondd meg neki, hogy írassa át!
– Te vagy a férj!
András hallgatott.
– Kérem vissza a kulcsokat – mondta Jana határozottan.
– Nem adom!
– Akkor rendőrt hívok.
– Az autó az édesanyám tulajdona.
– Amit most tett, az idegen vagyon jogellenes használata.
Amint meghallotta a „rendőrség” szót, Valéria elsápadt.
– Ezt nem mered megtenni!
– Jó napot kívánok, a rendőrséget szeretném…
– Várj!
Valéria mérgesen a földre dobta a kulcsokat.
– Egy vacak autó miatt szétvered a családot!
– Ez nem egy vacak autó.
– Ez két év kemény munkája és lemondása.
– Én vagyok az anyja!
– Megérdemlem a segítséget!
– Igen.
– De nem az én pénzemből.
– És főleg nem az én édesanyám rovására.
Valéria bevágta a kertkaput.
És dühösen elment.
András némán állt.
Nem tudta, mit mondjon.
– Meg lehetett volna ezt békésen is oldani…
– Békésen?
– Az lett volna, ha nem ígérsz oda más tulajdonát a saját anyádnak.
Katalin erősen megszorította az autó kulcsát.
– Köszönöm, kislányom.
– Nemcsak az autóért.
– Hanem azért is, hogy nem hagytad, hogy megalázzanak.
Beültek az autóba.
És elindultak egy hosszú városi sétára.
– András haragudni fog? – kérdezte halkan az édesanya.
– Nem tudom.
– De ha valaki képes a felesége háta mögött más tulajdonával rendelkezni, az az ő döntése.
– Én csak megvédtem azt, ami jog szerint téged illet.
