Aszja éppen a szülészet folyosóját mosta fel, amikor véletlenül meghallotta, miről beszélgetnek a szülőszobában.
– Mindent megtettünk, amit lehetett…
– Olyan szomorú…
– Még olyan fiatal volt…
– A kisbabáját sem láthatta…
A fiatal édesanya közvetlenül a szülés után meghalt.
Veleszületett szívbetegsége volt.
Valószínűleg nem is lett volna szabad gyermeket vállalnia.
Terhesgondozásra soha nem járt.
Már megindult fájásokkal vitték be sürgősséggel.
Aszja mélyet sóhajtott.
Ilyen tragédia nagyon ritkán történt náluk.
Leginkább a kisfiút sajnálta.
Anya nélkül maradt.
Később kiderült, hogy az elhunyt nő árvaházban nőtt fel.
Nem volt egyetlen rokona sem.
A kisbaba előtt gyermekotthon állt.
Aszja csendben azt kívánta, bárcsak hamar szerető család találná meg.
Soha ne tudja meg, milyen érzés árvának lenni.
Aszja hosszú évek óta dolgozott a szülészeten.
Takarítóként.
Soha nem ment férjhez.
Gyerekkora óta ugyanazokat a mondatokat hallgatta az édesanyjától.
– Jaj, Aszja…
– Neked nem volt szerencséd.
– Nem vagy szép.
– Ráadásul még kancsal is vagy.
Aszja maga is tudta, hogy más, mint a többi lány.
Nagy orra volt.
Az egyik szeme kissé félrehúzott.
Születése óta fájt a lába, ezért sántított.
Ritkás vörös haja volt.
Halványkék szeme.
Az iskolában sokat csúfolták.
Eleinte sírt.
Később megszokta.
A középiskolában egyetlen fiú sem hívta el sehova.
Miközben a barátnői szerelmesek lettek, Aszja minden bál után egyedül sétált haza.
Éjszakánként a párnájába sírt.
Az iskola után ápolónő szeretett volna lenni.
De az anyja gyorsan lebeszélte róla.
– Miféle nővér lennél?
– Még a vértől is félsz.
– Menj inkább takarítani.
– Ahhoz nem kell iskola.
Aszja mindig engedelmeskedett.
Hiszen ki másnak kellett volna?
Elhelyezkedett ugyanabban a gyárban, ahol az édesanyja dolgozott.
Padlót mosott.
Kevés fizetésért.
De biztos munkáért.
Egy este az anyja megszólalt.
– Van nálunk egy férfi.
– István.
– Egyedül él.
– Nem fiatal ugyan.
– De rendes ember.
– Összeköltözhetnétek.
– Nagy gazdasága van.
– Kellene neki egy dolgos asszony.
Aszja összerezzent.
Látta már azt a férfit.
Nagy hasa volt.
Mindig alkoholszag lengte körül.
És jóval idősebb volt nála.
– Anya…
– Nem tetszik nekem.
– Rosszul érzem magam mellette.
Az anyja csak legyintett.
– Még válogatsz is?
– Nézz bele a tükörbe.
– Ki nézne rád rajta kívül?
– Lesz legalább férjed.
– Dolgozol majd a gazdaságban.
– Nem a szépséged miatt venne el.
Aszjának ezek a szavak fájtak a legjobban.
Még a saját anyja sem hitte el, hogy megérdemli a szeretetet.
Az édesapja többnyire hallgatott.
Csak szomorúan nézett rá.
Attól még rosszabb lett.
Életében először nemet mondott.
Nem volt hajlandó találkozni Istvánnal.
Az anyja először mérges lett.
Aztán beletörődött.
– Maradj csak egyedül.
– Legalább pénzt hozol haza.
– Főzöl.
– Takarítasz.
– Ennyi hasznod legalább van.
Aszja ekkor döntötte el.
Nem akar egész életében szánalomból élni.
Nem sokkal később meghalt a nagymamája.
Rá hagyta régi kétszobás lakását Budapesten.
Kicsi volt.
De végre a sajátja.
Először érezte azt, hogy van otthona.
Nem sokkal később a szülészeten kapott munkát.
A kollégák hamar megszerették.
Mindenkinek segített.
Soha nem mondott nemet.
Egyszer úgy tűnt, végre rátalált a szerelem.
Az idős szomszédasszony fiához közel került.
A férfi moziba hívta.
Aszja boldogabb volt, mint valaha.
Egyre többet maradt nála.
Esküvőről beszélt.
Közös jövőről.
Csak egyetlen dolgot kért.
Írassa át rá a lakást.
Állítólag valamilyen hivatalos ügy miatt.
Amikor ezt elmondta az anyjának, az rögtön felnyitotta a szemét.
– Te teljesen hiszékeny vagy?
– Nem téged akar.
– Hanem a lakásodat.
Aszja szakított vele.
Később megtudta, hogy csalás miatt börtönbe került.
Akkor megfogadta.
Soha többé nem bízik férfiban.
Egyik éjszaka ismét szolgálatban volt.
Ez volt a kedvenc műszakja.
Csend volt.
Nyugalom.
Csak a várandós anyukák sétáltak lassan a folyosón.
Vagy azok, akik már megszülték a babájukat.
Aszja mindegyikükre szeretettel nézett.
Legbelül ő is anya szeretett volna lenni.
De úgy hitte, ez neki soha nem adatik meg.
Egyszer csak hangos sírás hallatszott az újszülöttosztályról.
Odament.
Benézett.
És mozdulatlanná dermedt.
Az egyik kiságy mellett egy fiatal nő állt.
Világoskék ruhában.
Hosszú szőke hajjal.
Gyengéden simogatta a kisbaba fejét.
Szinte áttetsző volt.
– Ki maga? – kérdezte halkan Aszja.
A nő ránézett.
Az ujját az ajkához tette.
Mintha csak azt kérné:
Maradj csendben.
Ekkor valaki megérintette Aszja vállát.
– Mi történt? – kérdezte az újszülöttosztály nővére.
Aszja visszanézett.
A nő eltűnt.
– Ez a kisfiú sírt.
– Szegény.
– Mintha érezné, hogy teljesen egyedül maradt.
Aszja azt hitte, csak a fáradtság játszik vele.
Másnap reggel alig aludt el.
És egyszer csak meghallott egy halk női hangot.
– Vidd haza a kis Misit…
Felriadt.
Nem volt ott senki.
Másnap éjjel ismét odament a kisfiúhoz.
A baba ébren volt.
Hirtelen egyenesen Aszjára nézett.
És elmosolyodott.
– Misit nézed? – kérdezte a nővér.
– Így becézzük.
– Olyan kis morgós medvebocs.
Aszja szinte megborzongott.
Hiszen ezt a nevet korábban senki sem mondta neki.
Egész nap csak erre tudott gondolni.
És estére rájött.
Anya akar lenni.
Ennek a kisfiúnak az édesanyja.
👇 A történet folytatását lent, a hozzászólások között találod.
Azonnal felkereste az osztályvezetőt.
– Aszja…
– Gondold át jól.
– Egyedül vagy.
– Nem ismerjük a kisfiú családi hátterét.
– Biztosan fel tudod nevelni?
Aszja határozottan bólintott.
– Én is egyedül vagyok.
– Ő is.
– Szükségünk van egymásra.
– Van lakásom.
– Van egy kis megtakarításom.
– Egész életemben anya akartam lenni.
Az osztályvezető elmosolyodott.
– Jó ember vagy.
– Segítek minden papírt elintézni.
Néhány hét múlva Aszja hazavitte Misit.
Előre megvette a kiságyat.
A babakocsit.
A kádat.
A ruhákat.
Mindent.
A szülei meglepő módon örültek.
– Ha nem született saját unokánk…
– Akkor Misi lesz az.
– Úgy fogjuk szeretni, mintha a vérünk volna.
Eltelt öt év.
– Anya!
– Ezt neked szedtem!
A szőke kisfiú odaszaladt Aszjához a parkban.
A kezében apró százszorszépekből kötött csokor volt.
– Köszönöm, kisfiam.
– Ennél szebb virágot még soha nem kaptam.
Magához ölelte a fiút.
Ő pedig átkarolta a nyakát.
Mindketten ragyogtak a boldogságtól.
Egy idős asszony mosolyogva figyelte őket.
Ritkán látni ennyi szeretetet.
Aszja már el sem tudta képzelni az életét Misi nélkül.
A szeme minden nap boldogan ragyogott.
Mert végre megkapta azt, amire egész életében vágyott.
– Anya…
– Te vagy a legszebb a világon.
– Nagyon szeretlek.
Aszja letörölt egy könnycseppet.
– Én még jobban szeretlek, kincsem.
– Induljunk haza.
– Hamarosan besötétedik.
Misi megfogta az édesanyja kezét.
És lassan együtt indultak hazafelé.
Két lélek.
Akik pontosan akkor találtak egymásra, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.
