Konstantin azért vált el az első feleségétől, mert úgy érezte, hogy túl kevés szeretetet kap.
– Többet érdemlek – mondogatta.
Gyerekkora óta azt hallotta az édesanyjától, hogy egy jó feleségnek gondoskodnia kell a férjéről, rendet tartani a házban, finoman főzni, gyereket nevelni, és mindenben a férje kedvét keresni.
Amikor megismerte Évát, biztos volt benne, hogy megtalálta az igazit.
Az esküvő után azonban rájött, hogy a valóság más.
Éva ugyan dolgozott, főzött, mosott és takarított, de Konstantin szerint mindezt nem elég szeretettel tette.
Egy este ismét csak krumpli került az asztalra.
– Már megint ez? Hol vannak a töltött káposzták? – zsörtölődött.
– Hétvégén elkészítem. Most mindketten fáradtak vagyunk – válaszolta nyugodtan Éva.
Konstantinnak azonban semmi sem volt elég jó.
Állandóan az édesanyjához hasonlította a feleségét.
Nem sokkal később ikerfiaik születtek.
Éva alig aludt.
Minden idejét a két kisbabának szentelte.
A férje ebből semmit sem akart megérteni.
– Egész nap otthon vagy, mégis rendetlenség van, és enni sincs mit! – háborgott.
– Még nagyon kicsik. Egyedül alig bírom – kérlelte a felesége.
Konstantin azonban eszébe sem jutott segíteni.
Egy vita hevében odavágta:
– Ki tudja… Talán nem is az én gyerekeim.
Valójában ezt maga sem hitte.
Csak bántani akarta.
Éva azonban ezt már nem tudta megbocsátani.
Beadta a válókeresetet.
– Még könyörögni fogsz, hogy menjek vissza! – kiabálta utána.
De Éva soha nem kérte.
Hazaköltözött a szüleihez, és egyedül nevelte fel a két fiút.
Konstantin fizette ugyan a tartásdíjat, de szándékosan rosszabbul fizető munkát vállalt, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie.
A fiait alig látogatta.
Két évvel később újra megnősült.
Második felesége pontosan olyan volt, amilyennek mindig is elképzelte.
Kiválóan főzött.
Tökéletes rendet tartott.
Rajongott a férjéért.
Csakhogy ez a rajongás idővel fullasztóvá vált.
Minden lépését ellenőrizte, féltékenykedett, mindent tudni akart róla.
Hét év után Konstantin ismét elvált.
És a második fiával sem tartotta a kapcsolatot.
Az évek gyorsan teltek.
Egyedül élt, voltak kapcsolatai, de komoly kötelezettséget már nem akart.
Gyermekes nőkkel szóba sem állt.
Úgy gondolta, nem az ő dolga más gyerekeit eltartani.
Csak egyszer lett igazán szerelmes.
Amikor azonban megtudta, hogy a nőnek van egy lánya, azonnal szakított vele.
Egyedül öregedett meg.
A szülei meghaltak.
A tartásdíjak is véget értek.
Nyugdíjas lett.
Egyre nehezebben boldogult a háztartással.
Ekkor jutott eszébe a második felesége.
Talán még mindig egyedül él.
Talán visszafogadná.
Amikor felkereste, az ajtót egy fiatal férfi nyitotta ki.
– Édesanyám tavaly meghalt – mondta csendesen.
Hazafelé menet Konstantin csak a két első fiára tudott gondolni.
Úgy döntött, megkeresi őket.
👇 A történet folytatását lent, a hozzászólások között találod.
Hosszan állt Éva ajtaja előtt.
Sokáig nem mert csengetni.
Végül mégis megtette.
Éva nyitott ajtót.
Alig változott.
Csak néhány ősz hajszál jelent meg a halántékán.
– Konstantin? Micsoda meglepetés! Ugye a születésnapom miatt jöttél?
Ő azt sem tudta, hogy aznap ünnepel.
Mégis csak bólintott.
– Gyere be. Már mindenki megérkezett.
Ahogy belépett, földbe gyökerezett a lába.
Az asztalnál ott ült két felnőtt férfi – az ikerfiai.
Mellettük a feleségeik.
Több unoka.
És még egy fiatal házaspár is.
Egy nagy, boldog család.
Mindenki kíváncsian nézett az idegenre.
Éva már bemutatta volna.
Konstantin azonban gyorsan közbevágott.
– Régi ismerős vagyok. Csak felköszönteni ugrottam be.
Később az egyik fia megkérdezte az édesanyját:
– Ő volt az apánk?
– Igen… Több mint harminc év után most jelent meg először.
– Mit akar?
– Nem tudom.
Konstantin egész nap figyelte a fiait és az unokáit.
Este különös érzésekkel tért haza.
De nem a bűntudat gyötörte.
Nem a kihagyott évek fájtak neki.
Hanem egészen más gondolat járt a fejében.
Három sikeres, felnőtt férfi.
Hiszen ő tizennyolc éven át fizetett utánuk tartásdíjat…
Talán most már ők is gondoskodhatnának róla.
Ahogy ezen töprengett, már a jövőt tervezgette.
De egyetlen tervét sem tudta megvalósítani.
Még azon az éjszakán, álmában meghalt.
A szíve örökre megállt.